Ötlet: Petíció Gyurcsány Ferenc visszavonulásáért.

Csak akkor lenne egyáltalán értelme, ha elfogadjuk, hogy a magyar politika két, vagy inkább másfél pólusú marad. vagy Orbán, vagy nem Orbán, hanem bármilyen katyvasz.

De ez szerintem nem megy/ment. Az összefogás elsődleges üzeneteként sem, mivel ez az egyszerű tézis túl sokak politikai orientációs elveivel ütközik (ergo ez az 'átszavazós' téma nem nagyon működött, főleg jobbról balra), meg hát úgy általában sem aktivizált elegeket annyira, mint amennyire remélték.

Arra lennék kíváncsi, mi történne, ha a politika elsődlegesen visszacsorogna a programokkal kampányolás medrébe, úgy mint országos közös célok, illetve értelemszerűen helyi regionális célok. Most azért ha máshogy nem, akkor a számlálóbizottsági beszámolókból sok minden szembejött a magyar állapotokról és hogy a poltika hogy reflektált (vagy épp nem reflektált) ezekre, most lehet szépen ezekből építkezni, lehetőségekhez képest aktivizálódni és meglátjuk hova vezet.
Csak kár, hogy a 2010-es borítékolható vereség után 2014 óta megállás nélkül sötétben botorkál az ún. ellenzéki politika választások előtt/alatt, ráadásul bármilyen, a kezébe adott fegyverrel valahogy rendszeresen képes tökönlőnie magát.

/r/hungary Thread